Kissé otthoni számítógép hagyott akkora nyomot a zenei és a játékvilágban, mint a Commodore 64 és annak legendás SID hangchipje. Ez a szilíciumba zárt miniszintetizátor olyan energikus, egyedi hangzást adott a játékoknak, amely túlmutatott a korszak egyszerű csipogásain. Nem csak a játékélményt, hanem a gép identitását is jelentősen befolyásolta.
A SID chip fejlesztése mögött Bob Yannes mérnök és zenész állt, akinek célja nem csupán technikai újdonság, hanem valódi zenei kifejezőerő volt. A három oszcillátor, modulációk és szűrők révén a felhasználók, például Rob Hubbard vagy Martin Galway, új hullámformákat, hamisított dobhangokat és digitális effekteket hoztak létre, néha a dokumentációban sem szereplő trükköket alkalmazva.
Kiemelkedő volt az a közösség is, amely a SID chipből kihozta a maximumot: zeneszerzők, előadók és programozók, mint Ben Daglish vagy David Whittaker nemcsak játékzenékkel, hanem élő előadásokkal is meglepték a közönséget. A későbbi demoscene mozgalom újabb szintre emelte ezt a művészi és technikai kísérletezést.
Felmerül a kérdés: hogyan emelkedhet ki egy kis 8 bites chip az idő próbáján túl is, és miért marad a SID-hangzás ma is kultikus, akár szimfonikus előadásokban vagy elektronikus zenei remixekben? Mi lehet az oka, hogy ez a technológia generációkkal később is inspirálja a zeneszerető közösségeket?
