Az emberi történelem legkorábbi fejezetei rejtve maradtak előttünk: a múlt jelentős része láthatatlan, mintha csak sötét anyag lenne – érzékeljük hatásait, de közvetlen bizonyítékaink alig vannak. Az írásbeliség, szemtanúk beszámolói és a régi idők pontos eseményei elvesztek, így csak kövek, csontok és agyagedények töredékein keresztül próbáljuk összeállítani az ősi világ képét.
Új tudományos módszerek – mint a DNS-szekvenálás, a régi leletek datálása, a matematikai modellezés és a távérzékeléses régészet – révén viszont lassan kirajzolódik, hogyan is indulhatott el a civilizáció. A klímaváltozás stabilizálódása lehetőséget teremtett az első földműves közösségek és települések kialakulására, például Karahan Tepe és Göbekli Tepe vidékén, ahol emberek hatalmas méretű kőoszlopokat faragtak, közösen dolgoztak, és új életformákat kísérleteztek ki.
Felvetődik a kérdés: milyen motivációk vezették őseinket? Hit, közös alkotásvágya vagy valami egészen más? Az ismeretlen istenek vagy saját belső világuk kifejezése volt a cél? A közösségi élet, a rituálék, a raktározás, a specializáció és a kereskedelem mind-mind új szerveződési formákat hozott emberi társadalmunkba.
A földművelő kultúrák terjedésével új kihívások jelentek meg: az erőforrások gazdálkodása, a társadalmi feszültségek kezelése és akár az erőszak is részévé váltak a mindennapoknak. Viharos éghajlatváltozások, katasztrófák és migrációk formálták a világot, amelyből végül kinőttek az első városok, az adminisztráció, és megszületett az írás is. Az utolsó bekezdések érintik, hogyan alakult ki a Human Era Calendar, és hogy ezek a kutatások miként kapcsolnak össze minket közös múltunkkal.
