Az interjú középpontjában a horror műfajának átalakulása áll: hogyan vált átmeneti menedékből a valóság egyfajta tükörképévé, amely napjaink társadalmi és személyes félelmeire reflektál. Az alkotók tapasztalataiból kiindulva szó esik arról, hogy a mai horrorfilm mennyiben dolgozza fel a történelmi traumákat, társadalmi igazságtalanságokat, egyenlőtlenségeket, és miként jelennek meg ezek szimbolikusan a műfaj közismert szörnyein keresztül.
Külön érdekességként jelenik meg, hogy a kortárs horrorban a félelem forrása már nem feltétlenül természetfeletti lény, hanem a társadalmi problémák, például rasszizmus, marginalizáció vagy elidegenedés. Felvetődik az is, hogy mennyire érzékenyen kell bánni a valóság ihlette borzalmakkal, illetve hogyan segít a fikciós rétegek – például a szellemek vagy démonok beemelése – abban, hogy a néző el tudjon távolodni a legfájóbb emlékektől vagy tapasztalatoktól.
Az interjúban felmerül a klasszikus horrorfilmek és a modern „presztízs horror” közti különbség: utóbbiaknál hangsúlyosabbak a társadalmi, politikai vagy pszichológiai rétegek, és gyakrabban szolgálnak eszközként a közös traumák feldolgozásához vagy kollektív szorongások megértéséhez. Szó esik arról is, hogy egyes rendezők, filmek vagy sorozatok (mint például a Get Out vagy a Lovecraft Country) milyen új témákat vagy nézőpontokat hoznak be a műfajba.
Foglalkoznak azzal is, hogy a horror hogyan dolgozza fel a gyász, a veszteség és a női karakterek témáját, valamint miképpen alkalmazza ezeket újfajta történetmesélési formákban. A műfaj társadalmi változásaira utalva szóba kerülnek a megnövekedett diverzitás, az új szimbolikák és a modern közönség igényei.
