Devin Kelly megosztja velünk, hogyan vált számára a biciklizés megtanulása egy sokkal mélyebb önismereti utazás részévé. Személyes történeteken keresztül mutatja be, hogy a tanulás mennyire kihívást jelenthet még felnőttként is, és hogy nem mindig a katarzis vagy a siker a lényeg.
A rutinos futóból, akit egy sérülés kényszerít újra kezdő pozícióba, Kelly mesél arról, hogyan vette rá magát, hogy harminckét évesen először próbálkozzon meg a biciklizéssel. A Central Park nyári kavalkádjában szembesül saját ügyetlenségével, szégyenével és a kívülállók által generált nyomással.
Elgondolkodtató párhuzamokat von családtagjai életének tanulási folyamataival, legyen szó édesanyja gyógyulásáról, édesapja új szerepének elsajátításáról vagy a nagymama utolsó napjainak tapasztalatairól. Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy a tanulás gyakran fájdalmas, magányos és kiszolgáltatott élmény, amely mindannyiunk életét végigkíséri.
Kelly kérdéseket vet fel a tanárok türelmével, az empátiával kapcsolatban, és azzal, hogy képesek vagyunk-e emlékezni arra, milyen nehéz is megtanulni valami újat. Szavai arra ösztönöznek, hogy ismerjük fel a sebezhetőséget a mindennapi tanulásban, a diákok, szülők vagy bárki számára, aki éppen valami újon dolgozik.