Elgondolkodtató kérdés, hogy a valóság, amit érzékelünk, vajon mennyire a külvilág, és mennyire az agyunk által futtatott belső szimuláció eredménye. Sokan felvetették már, hogy talán a saját mentális kereteink közé szorultunk, a világ eseményeit pedig pusztán ezen modellezések alapján tudjuk felfogni.
Az elhangzottak alapján az agyunk folyamatosan azon dolgozik, hogy értelmezze, mi történik körülöttünk, illetve előre jelezze, mi fog következni. Ehhez a külső világ bemeneteiből épít egy szimulációt, amely a környezeti hatásokat, tárgyakat és azok közti összefüggéseket modellezi.
Érdekesség, hogy a szimuláció belső törvényszerűségei szerint ezek a változók – például egy alma vagy a tigris jelenléte – válhatnak valódi „entitásokká”, amelyekhez az agy affektív értéket is társít. Ez az érték, amit nevezhetünk jó–rossz skálának, meghatározza, hogyan reagálunk bizonyos ingerekre.
A beszélgetés során felmerül, hogy az egyszerű pozitív-negatív viszonyulás idővel sokkal komplexebb rendszerré válik, hiszen például a tűz lehet egyszerre veszélyes (ha megérintjük), de jótékony (ha melegedni akarunk mellette). Az affektív értékelés tehát nem statikus, hanem a kontextustól és tapasztalatoktól függően állandóan fejlődik.
Mindezek alapján felvetődik a kérdés: vajon mennyire tekinthetők valósnak ezek a szimulált tulajdonságok, és hogyan kapcsolódik mindez a tudatossághoz, illetve a sajátos „ez milyen érzés” élményhez?
