Képzeld el a tüdőshalat, amely egy kiszáradó tóban próbál túlélni. A vízszint egyre csökken, de a hal nem adja fel: képes a felszínen levegőt venni, sőt még a földön is kúszni, hogy új élőhelyet találjon. Vajon ezek a különleges képességek tényleg a földi létre készítik fel őt, vagy pusztán a túlélés eszközei egy kiszáradó vízi világban?
A paleontológusok évszázadok óta vizsgálják, hogyan és miért hagyták el őseink a vizet. Felmerül a kérdés: mennyiben segítik ezek a „szárazföldi” tulajdonságok a tényleges földre lépést, vagy inkább az volt a céljuk, hogy az állatok túléljék a víz időszakos hiányát?
A kutatások során olyan állatok, mint a Tiktaalik és az Acanthostega kerültek a fókuszba, amelyek átmeneti formáikkal választ adhatnak arra, milyen környezetben fejlődhettek ki ezek a kulcsfontosságú újítások, például a végtagok vagy a nyak. Vajon a sekély vizes élőhelyek voltak a valódi „edzőterep”, ahol ezek az alkalmazkodások megjelentek?
A tudósok továbbra is vitatják, pontosan mely tényezők és élőhelyek játszottak főszerepet az evolúció eme izgalmas szakaszában. Ugyanakkor egyre többen gondolják úgy, hogy a szárazföld meghódítása inkább a véletlen műve lehetett, mint tudatos cél.
