Az édes ízek vonzereje gyermekkortól kezdve jelen van mindennapjainkban. Az édességek reklámjai, a cukoripar befolyása, valamint a szinte mindenhol jelen lévő cukros termékek sokasága hosszú évek óta formálja a fogyasztói szokásokat, miközben egyes marketingüzenetek boldogságot és élvezetet társítanak a cukorfogyasztáshoz.
De vajon mennyire addiktív a cukor? Egy francia kutatócsoport laboratóriumi kísérletei során a patkányok inkább választották a cukros vizet, mint a kokaint, felvetve ezzel a kérdést: lehet-e a cukor ugyanolyan mértékben függőséget okozó, mint a kábítószerek? Miközben az elhízás járványszerűen terjed, különösen a fiatalok körében, a tudósok szerint sok gyermek már most napi 100 gramm cukrot is elfogyaszt.
A cukoripar világszerte óriási befolyással bír, gyakran politikusok és tudományos tanácsadók támogatását elnyerve — nem ritka, hogy a kutatások finanszírozói éppen az érintett márkák vagy vállalatok. Felmerül a kérdés: mennyire függetlenek a hivatalos ajánlások, ha a tanulmányok mögött ipari szereplők állnak? Egyre világosabbá válik, hogy a tudományos vita önállósága és a közérdek mennyire sérülékeny ebben az összefonódott rendszerben.
Az élelmiszercímkézés körüli európai vitákat is bemutatják; felmerül, hogy a vásárlók számára átláthatóbbá kell-e tenni az egészségre káros összetevőket, például a cukor mennyiségét. Az érdekképviseletek és lobbicsoportok keltette politikai és gazdasági nyomás végigkíséri a történetet, ami újabb kérdéseket vet fel a közegészségügy és a profitorientált üzleti döntések viszonyáról.
