Miért döntött Dél-Korea egy hatalmas, integrált acélgyár megépítése mellett a történelmi szegénység és jelentős kihívások közepette? A történet kiindulópontja a koreai háború utáni gazdasági romokhoz vezet, ahol az ország acélipari kapacitásának nagy részét elveszítette, és túlélését nemzetközi segélyek biztosították.
Park Chung-hee elnök felismerte a modern acélipar szükségességét, hogy megteremtse Dél-Korea önfenntartó, valamint hadi- és nehézipari jövőjét. Komoly akadályt jelentett ugyanakkor a tőkehiány, a szakértelem hiánya, valamint a külföldi – főként nyugati – hatalmak szkepticizmusa. A fejlett országok kétségbe vonták az ötlet életképességét mind gazdasági, mind technológiai szempontból.
A gazdasági realitásokkal szembenézve különféle partnerekkel, így német, amerikai és később japán vállalatokkal kezdődtek tárgyalások. A terület kiválasztása és finanszírozása szintén bonyolult politikai és diplomáciai folyamatok eredményeként valósulhatott meg: végül Pohang város mellett döntöttek, a projekt pénzügyi alapját pedig japán háborús jóvátételi összegek adták.
TJ Park személyében egy katonai és üzleti tapasztalattal rendelkező vezető valósította meg az elképzelést, miközben folyamatosan mérlegelte a geopolitikai egyensúlyokat és az ipar stratégiai jelentőségét. Az építkezés során a koreaiak szakértelmet szereztek a japán technológiákból, miközben folyamatosan keresték az önállóság lehetőségét is.
Felmerül a kérdés: hogyan tudott egy elszegényedett ország, nemzetközi szkepticizmus közepette, külső támogatások, diplomáciai bravúrok és saját kitartása révén világszínvonalú acélipart alapítani, amelyből később egy ipari szuperhatalom épült fel? A részleteket a film végigvezeti a szereplők személyes sorsán, a történelmi fordulópontokon, döntéseken és geopolitikai dilemmákon keresztül.
