Az előadó saját történetén keresztül enged bepillantást a zene, az emlékek és a jelentés összetett kapcsolatába. Gyermekkori élményei meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a zongora hogyan vált belső hangjává, és hogyan jelent számára menedéket az élet nehézségei közepette.
Felmerül a kérdés, hogy miképpen képes a zene érzelmeket közvetíteni, valamint mennyire fontos a színpadon megélt közösségi élmény. A klasszikus zene világát gyakran övezi az elitizmus, ugyanakkor a hangsúly a közvetlen, hierarchia nélküli kommunikáción és az összetartozás érzésén van.
Bemutatásra kerül, hogyan kereste az előadó a zongorairodalomban az emberi hanghoz hasonló megszólalásokat, valamint hogy miként gazdagodhat a klasszikus zene a kortárs művészet, az irodalom, a filozófia és a tudomány kapcsolódási pontjainál.
Az előadásban szó esik sajátos élettapasztalatokról, a versenyszellem ambivalenciájáról és a zene általi önkifejezés felszabadító erejéről. Zenei példákon keresztül állítja középpontba a klasszikus zene sokoldalúságát és a művészet személyes jelentéskeresését.
