Atul Gawande tapasztalataira és gondolataira épít, miközben azt vizsgálja, hogyan közelítik meg a fejlődést és a tudás gyarapítását különböző szakmákban. Megkülönbözteti például az orvosi pálya tradicionális, önfejlesztésre alapuló megközelítését a sport világától, ahol a legkiválóbbak sem maradnak külső visszacsatolás – azaz edző – nélkül.
Felvetődik, miért nincs nagyobb szerepe a coachingnak olyan szakmákban, mint a medicina vagy a zene, amikor a világelső teniszezők és kiváló zenészek számára elengedhetetlen a folyamatos külső visszatekintés és tanácsadás. Gawande személyes példákkal illusztrálja, hol és mikor tapasztalt fejlődési megtorpanást, illetve hogyan segítette egy külső szakértő az előrelépésben.
Sorra kerülnek azok a helyzetek is, amelyekben a szakmai rutin és az évek tapasztalata már nem feltétlenül garantálja az érdemi fejlődést. A coaching ereje és módszertana – legyen szó műtőben, tárgyalóteremben, vagy akár tanítás során – új perspektívákat és célokat tud hozni, miközben a résztvevők számára is lehetőséget ad az önreflexióra.
További érdekes felvetésként hangzik el, mi a különbség egy tanár és egy coach szerepe között, valamint milyen típusú változásokat mozdíthat elő egy igazán jó külső visszacsatolás – akár kommunikációban, akár szakmai technikákban, vagy éppen vezetői attitűdben.
