Mi teszi a világ néhány színét a legdrágábbá? Egyes pigmentek több ezer dollárba kerülnek grammonként, és elképesztően aprólékos technikákkal, akár ősi hagyományokat követve készülnek. Az ultramarinkék például a ritka lapis lazuli kőzetből származik – bányászata és feldolgozása hosszadalmas és nehéz, Afganisztánban és Pakisztánban különösen nagy múltra tekint vissza ez a mesterség. A különleges kéket ma is művészeti restaurátorok és festők keresik, és a természetes, valamint a szintetikus változatok közti döntés komoly kérdés maradt.
A tyriai bíbor, egy legendás szín, amely tengeri csigák mirigyéből készül: előállítása fáradságos, gyakran évtizedek tapasztalatát igényli, és több tonnányi alapanyagból születik mindössze pár gramm pigment. Milyen kihívásokat jelent ez a szakmának, és hogyan óvják meg a fenyegetett csigaállományokat a túltermeléstől?
Franciaországban egy több száz éves pasztellkészítő műhely kis létszámú csapata közel 2000 árnyalatot állít elő kézzel, évszázados gépeket és titkos recepteket használva. Hogyan lehet fennmaradni egy szűk, rendkívül igényes piac számára, és mi motiválja az alapító család jelenlegi tagjait abban, hogy továbbvigyék ezt a mesterséget?
A professzionális színes ceruza gyártása is meglepően összetett: a receptúrák, a pigmentek tisztasága, a kötőanyagok gondos keverése mind befolyásolja az árnyalatok tartósságát és élénkségét, miközben az alapanyagok ára akár 14-szerese is lehet a gyermekeknek szánt hétköznapi ceruzákénak. Miért hajlandóak a művészek akár több száz dollárt áldozni ilyen eszközökre?
Bemutatásra kerül a világszerte ismert Pantone színrendszer is, amely nem pigmenteket, hanem színkódokat, szabványokat árul: mégis, az iparágak és tervezők szerte a világon kénytelenek használni ezt, és jelentős költségekkel jár, miközben a monopólium kérdése is felvetődik.
Végül a természetes és szintetikus indigó viszonya kerül középpontba: Japánban még akadnak kézművesek, akik generációkon átnyúló tudással, hosszadalmas fermentálással készítik el a legendás sötétkéket. Felmerül a kérdés: a hagyományos módszerek és a fenntarthatóság elérhetik-e az áttörést a modern, gyors és olcsó szintetikus színek világában?
