Az előadás mélyrehatóan vizsgálja Einstein két korszakalkotó felfedezésének közös gondolati alapját: azt a filozófiai-módszertani elvet, amely révén Einstein meghatározó áttöréseket tudott elérni a speciális és az általános relativitáselméletben.
Felmerül a kérdés, hogy egy fizikai elmélet ontológiai állításai szükségszerűen vezetnek-e empirikusan megkülönböztethető jelenségekhez. A történelmi háttér bemutatja, hogyan inspirálta Einsteint Leibniz „azonosság az elkülöníthetetlenségben” (identity of indiscernibles) elve, és miként hasznosította azt az abszolút tér fogalmával szembeni éles kritikában, valamint a relativitáselv megfogalmazásakor.
Olyan gondolatkísérletek is szerepet kapnak, amelyek a gravitáció és a mozgás közötti kapcsolatokat elemzik. Rávilágítanak arra, hogy Einstein számára fontos volt, hogy mindennemu ontológiai különbségnek mérhető, tapasztalható következménye is legyen, máskülönben az ilyen megkülönböztetések elvetendők.
További érdekességet jelent a realizmus és az operacionalizmus közötti feszültség bemutatása a kvantumelmélet értelmezésében. Megjelennek azok a kérdések, hogy vajon milyen következményekkel jár, ha nem mondunk le Leibniz elvének alkalmazásáról, és hogyan tudjuk megtartani a kauzális magyarázatokra törekvő realista szemléletet a kvantumelméleti kereteken belül is.
A diskurzus során felmerül, hogy bizonyos axiómák és módszertani irányelvek mennyire meghatározzák, meddig juthatunk el a tudományos megértésben, illetve hol válhat szükségessé bizonyos klasszikus elképzelések elhagyása annak érdekében, hogy továbbra is egységes, következetes elméleteket alkothassunk a természet leírására.
