Három OpenAI mérnök nagyszabású belső projektet valósított meg, amely több mint egymillió sornyi kódot jelentett – mindezt úgy, hogy egyetlen sort sem gépeltek be kézzel. Az egész folyamat tízszer gyorsabban zajlott, mint hagyományos kézi munkával, mintegy 1500 pull request segítségével.
Az alkotók bemutatják, hogyan tudnak a mai AI-k több órán vagy akár teljes napokon át dolgozni, miközben a felhasználók – fejlesztők, projektvezetők – folyamatosan alakítják és irányítják az ügynök (agent) munkáját. Felmerül a kérdés: hogyan lehet hosszú futású ügynök-munkákat úgy vezérelni, hogy elkerüljük a túlságosan összetett, elavult vagy zavaros instrukciókat?
Központi témává válik az úgynevezett progresszív kontextusformálás: ahelyett, hogy minden utasítást egyetlen hatalmas promptban adnánk meg az AI-nak, inkább lépésről lépésre, folyamatos állapotkövetéssel és visszacsatolásokkal irányítjuk. Az is szóba kerül, miként használhatók különböző állapotfájlok és naplók arra, hogy új AI-munkamenetek zökkenőmentesen folytassák a félbehagyott projekteket.
Az OpenAI és az Anthropic ügynökeihez kötődő példákon keresztül a narrátor olyan kérdéseket vet fel, mint hogy mikor kell változtatni egy projekt céljain az új eredmények fényében, vagy hogyan osztható meg a döntési felelősség az ember és az AI között.
