Sok szervezet és felhasználó elköveti azt a hibát, hogy kizárólag kétféleképpen tekint a mesterséges intelligenciára: vagy mint egyszerű csevegő asszisztensre, vagy mint teljesen autonóm ügynökre. Az előadó szerint azonban a megoldási lehetőségek egy skálán helyezkednek el, nem kizárólagos kategóriákban.
Ennek a spektrumnak hat jól elkülöníthető szintje van, amelyek fokozatosan nőnek az egyszerű tanácsadótól (mint például egy chatbot), a felhasználót támogató társalkotón át, egészen a teljesen önállóan működő rendszerig. Minden szint saját működési módot, lehetőségeket és korlátokat kínál, amelyeket sokan nem tudatosítanak, mert nincs rájuk kialakult szókincsünk.
A köztes szintek, mint a „tool augmented assistant” vagy a strukturált munkafolyamatot támogató AI, gyakran többet segíthetnek a szervezeteken, mint a teljes autonómiára törekvés. Érdekes kérdéseket vet fel, hogy mikor érdemes növelni az autonómiát, mikor kell az emberi felügyelet, és hol rejtőznek a valódi hatékonyságnövelés lehetőségei.
Felmerül az is, hogy az AI rendszerek fejlesztésénél valójában az emberi munka hatékonyságának növelése lehet az elsődleges cél, nem pedig a teljes kiiktatása. A gondosan kitalált szintek és példák bemutatják, hogyan lehet a feladatok természetéhez igazítani az AI megoldásokat, és mely tényezőket kell mérlegelni az optimális eredmény eléréséhez.
