Mintegy 3 millió évvel ezelőtt egy óriási földi lajhár átkelt Dél-Amerikából Észak-Amerikába egy frissen kialakult földhídon, amely összekötötte a két kontinenst. A Panama-földszoros megjelenésével egyedülálló ökológiai és földtani folyamatok indultak el: nemcsak az élővilág keveredett, hanem drámaian megváltoztak az óceáni áramlatok is.
Kezdetben a tudósok úgy gondolták, hogy a két óceán közötti nagy szeparáció és az állatok tömeges átvándorlása mintegy 3 millió éve történt. Későbbi kutatások azonban azt sugallják, hogy a földszoros részben már sokkal régebben létezett, talán már 15–20 millió évvel ezelőtt is voltak szigetek, amelyek időnként lehetővé tették a vándorlást.
Az újabb vizsgálatok során geológiai nyomokat, például különleges ásványokat és fosszíliákat találtak, amelyek közelebb vitték a kutatókat a pontosabb időrendhez. Azonban számos kérdés maradt: miért vártak a szárazföldi állatok a tömeges átkelésre, és hogyan voltak képesek a tengeri fajok még sokáig keveredni?
Egy indonéziai szigetívek példáján keresztül segített megérteni, hogy a szárazföld kialakulása fokozatosan, szigetek láncolataként történt. Csak évmilliók elteltével záródott le teljesen a vízi út, amely addig lehetővé tette a tengeri élővilág áramlását és időszakos szárazföldi vándorlását is.
A Panama-földszoros végső kialakulása jelentős globális hatással volt, átszervezte az óceáni áramlatokat, és egyes hipotézisek szerint hozzájárult az északi félteke eljegesedéséhez. Mindezt a tudományos közösségen belül folyamatos vita és kutatás övezi, hiszen nehéz pontos ok-okozati viszonyokat felállítani egy ilyen összetett geológiai eseménysorozat esetén.
