Sokan nem gondolnák, de a kézírás és a rajzkészség fejlődése szorosabb kapcsolatban áll egymással, mint elsőre hinnénk. Alaposabb vizsgálattal kiderül, hogy ugyanazokat a finom motorikus mozdulatokat, kézhasználati szokásokat fejlesztjük mindkét tevékenységnél, így a kézírás javítása jelentős áttörést hozhat a rajzteljesítményben is.
Az oktatási évek hosszú során rengeteg időt töltünk írással: jegyzetelünk, dolgozatot írunk, feladatokat oldunk meg. Ezek a percek, órák mind-mind rejtett rajzgyakorlatként is felfoghatók, amelyek során a kéz mozgása, a vonalvezetés, a formaismétlés, a térérzékelés és a stílusosság is fejlődhet – feltéve, ha ezeket tudatosabban szemléljük és gyakoroljuk.
Az utóbbi generációk egyre kevesebb időt töltenek papíron kézzel írással, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy számos fiatalnak kevesebb alkalma van ezeknek az alapvető képességeknek a fejlesztésére. Ez a tendencia részben magyarázhatja, miért küzdenek sokan a rajzi magabiztossággal, holott minden egyéb eszköz rendelkezésükre áll.
Érdemes megfigyelni a saját kézírásunkban visszaköszönő mintákat: mennyire tudunk ugyanazokat a betűket egyformán megírni, vezetünk-e egyenes vonalakat segítség nélkül, mennyire tudjuk jól becsülni a rendelkezésre álló helyet, vagy mennyire konzisztens a stílusunk. Ezeknek a készségeknek a mindennapi, tudatos fejlesztése kézzel fogható javulást eredményezhet a rajzaink minőségében is.
Felmerül a kérdés: hogyan változtathatjuk meg szokásos írásainkat tudatos gyakorlattá? Mi az, amit egy profi művész kézírásából tanulni lehet, és vajon mennyire befolyásolja ez a művészi teljesítményt? Ezeknek az összefüggéseknek a mélyebb felfedezése új megvilágításba helyezi a kézírás szerepét a művészeti fejlődésben.
