Az emberi gondolkodás kezdeteitől jelen van a spirituális, vallási élmény, amely arra ösztönzi a kutatókat, hogy megértsék: vajon miért alakult ki ez az egyetemes jelenség? A gyermekek veleszületett hajlama az úgynevezett szubsztancia-dualizmusra, vagyis arra, hogy a testet és a lelket külön létezőként fogják fel, már önmagában is izgalmas tényező ebben a kérdésben.
Vizsgálatok azt sugallják, hogy a vallásos élménynek akár adaptív előnyei is lehetnek. Felmerül a kérdés: miért él bennünk mélyen gyökerező tendencia arra, hogy két világot érzékeljünk — egy fizikai és egy spirituális valóságot? Bár számos magyarázat született, ezek többsége inkább arra koncentrál, milyen szerepet tölt be a vallás, nem pedig arra, miért szükségszerű a létezése.
Neurológiai kutatások kimutatták, hogy amikor az emberek spirituális ébredésen mennek keresztül, az agyban mérhető változások jelennek meg — például a kortex vastagodása, ami védelmet nyújthat a depresszió ellen. Ez felveti a kérdést, hogy létezik-e minden emberben egyfajta „spirituális dokkolóállomás”, amely lehetővé teszi a megnyílást a mélyebb, összekapcsolt tudatállapotok felé.
A racionalista tudományos forradalom ellenére ugyanazok az örök kérdések foglalkoztatnak minket: mi az élet értelme, miért vagyunk itt, és vajon szemben áll-e a hit a tudomány keresésével, vagy együtt vezethetnek az igazság megértéséhez? Vajon menet közben felismerjük-e, hogy már most spirituális úton járunk?
