Az új Doom-játék megosztó fogadtatása középpontba kerül, ahogyan az id Software újragondolja a klasszikus franchise-t. Felmerül a kérdés, hogy a túlzott heavy metal hangulat és a modern technológiai újítások – például a kötelező RTX – valóban hozzáadnak-e az élményhez, vagy inkább csak akadályozzák a játékosokat. A látványvilág és a teljesítmény közti kompromisszumok is szóba kerülnek, különösen az előző játékokkal összevetve.
Érdekes kontrasztokat emel ki a narrátor a játékmenet új, lassabb irányvonalával, valamint a Doom Slayer szinte szuperhőssé válásával – immár sárkányon lovagol, új pajzsmechanikát használ, és jelentősen tankosabb érzést kapnak a harcok. Külön figyelmet szentel a közelharci rendszerek kibővítésének és az új fegyverosztályok bevezetésének is, amelyek átalakítják a játéktempót és a stratégiákat.
Az új mechanikák – például a parry és a pajzs használat, a sárkánylovaglás és a mech-harcok – friss színt visznek a pályadizájnba, a nagy, nemlineáris csataterek lehetőséget adnak kreatív játékstílusokra. Fontos kérdéseket vet fel a fejlesztések iránya is: vajon mennyire marad hű a Doomhoz ez az interpretáció? A titkok, fejlesztések és a hagyományos Doom-elemek milyen szerepet kapnak, miközben a játék stílusa és tempója észrevehetően módosul?
Az összefoglaló végigvezeti a nézőt a karakterekkel kapcsolatos narratív szálakon, új szereplők és ellenfelek bemutatásával, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a történet és a játékmenet közötti arány eltolódása vajon hogyan befolyásolja a sorozat örökségét. Megannyi újítás és visszatérő klasszikus elem között a legizgalmasabb kérdés, hogyan fogadják mindezt a rajongók, és ténylegesen milyen irányt vesz vele a Doom univerzum.
