Egy különös PvP raid lövöldözős játékról van szó, amely a csapatalapú mobil és hero shooter játékok mechanikáit próbálja ötvözni, újszerű fantasy környezetbe helyezve a küzdelmet. A játékmenet középpontjában a bázismegerősítés, a zsákmánygyűjtés és a döntő támadás áll, mindezt azonban egymásra épülő, időzített fázisok tagolják, amelyek sokszor inkább lassítják, mintsem gyorsítják az akciót.
A fantasy világ vizuális stílusa lenyűgöző, olajfestményeket idéző hangulattal, látványos varázslatokat használó karakterekkel és különféle hátas állatokkal, amelyek feldobják az összecsapásokat. A harcrendszer pörgős: a fegyverek szinte mindegyike élvezetet nyújt, kevés a visszarúgás, hiányzik a távolsági szórás, így a lövöldözés mindig pontos és látványos tud lenni – különösen közelharcban érezhető az intenzitás.
Mindezek mellett a játékmenet bizonyos részei felesleges bonyolultságot hordoznak: a bázisépítés kérészéletű, az erősítések gyorsan megsemmisíthetők, míg a zsákmánygyűjtés és a kristálybányászat körülményes minijátékokhoz kötött. Az oktatórendszer hiányosságai és a sok, helyben nem magyarázott mechanika megnehezíti az új játékosok eligazodását, miközben a profibbak gyorsan dominálják a meccseket.
Felmerül a kérdés: vajon jó irány egy játékosbázisépítést kiiktató, akcióra kihegyezett megoldás, ha az alapvető rendszerek és tanulhatóság nem eléggé átgondoltak? Érdekes dilemma, hogy egy elsőre izgalmasnak tűnő ötlet miért válik kevésbé élvezetessé, miközben látványos a külcsín, és alapvetően jól működnek az akcióelemek. A szabályok és folyamatok újragondolása mellett érdemes lehet-e a pályaméreteken és csapatszámon is változtatni, hogy igazán élő, dinamikus élményt teremtsen a játék?
