Az audiofil világban számos gyakran ismételt félreértés és mítosz kering. Ezek közül sokat évtizedeken át a szaküzletekben, fórumokon és más rajongóktól hallani lehet – nemegyszer még maguk az eladók is ezek alapján értékesítenek felszereléseket.
Felmerül például, hogy egy vintage erősítő vagy receiver csak akkor hallgatható meg, ha teljesen fel van újítva. Valóban igaz, hogy a régi alkatrészek automatikusan tönkremennének vagy rontanák a hangminőséget, esetleg épp a nosztalgikusabb, „melegebb” hang karakterisztikája jönne emiatt elő?
Szóba kerül, hogy vajon a csöves erősítők ijesztő, karbantartásigényes eszközök, vagy valójában élvezetesen egyszerű, akár magunk által összeállítható készülékek, amelyekhez még ma is könnyedén vásárolhatunk csöveket.
Érdekes ellentét fogalmazódik meg a digitális és analóg – CD és bakelit – lejátszás kérdésében, sőt a „vinyl mindig jobb” típusú sommás kijelentések hátterében is feltárulnak a tipikus problémák, amelyek más-más médiumok használata során merülnek fel.
A hangszín, a melegebb vagy hidegebb tónus legendája is vizsgálat tárgyává válik: vajon a „melegebb” hang nem egyszerűen korosodó alkatrészek, vagy maga a dizájn eredménye? Emellett az EQ használatának kérdése, és az, hogy valóban csak „síkban” lenne szabad zenét hallgatni, felveti: tényleg az eredeti stúdióhangzás reprodukciójára kell törekedni?
Számos más témát is érint a bemutató: például, keringenek-e hasznos vagy inkább túlzó tanácsok a direkt vagy szíjhajtású lemezjátszók választásában, illetve milyen tévhitek kapcsolódnak a „hi-fi elitizmushoz” – valóban csak vagyonokért lehet jó hangot elérni?
