1917. december 6-án Halifax kikötőjében két hajó katasztrofális balesete történt: a robbanóanyagokkal megrakott francia Mont Blanc és a belga Emo ütközött össze. A Mont Blanc rakományában rengeteg lőpor és vegyi anyag volt, köztük TNT, pikrinsav és benzol – ennek következtében a világ addigi legnagyobb, nem atombombával előidézett robbanása történt meg.
Az ütközés után a lángoló Mont Blanc a kikötőben sodródott, miközben a part menti Richmond városrész lakói és sokan mások izgatottan figyelték az eseményeket ablakaikból, mit sem sejtve a közelgő katasztrófáról. Amikor a hajó felrobbant, egész háztömbök pusztultak el, óriási volt a halottak és sérültek száma, sokan szereztek súlyos, különösen szemsérüléseket a berepülő üvegszilánkok miatt.
A katasztrófa után példátlan káosz uralkodott el: túlzsúfolt kórházak és önkéntesek igyekeztek segíteni a sebesülteken. Az egészségügyi ellátórendszer gyorsan próbálta megszervezni mindazt, ami az életmentéshez, illetve a súlyos szemsérültekről való gondoskodáshoz szükséges volt. Halifax azon kevés városok egyike volt, ahol már ekkor működött iskola a vakok számára, ami kulcsfontosságúvá vált a tragédiát túlélt, de látásukat elvesztők számára.
Több halifaxi család személyes tragédiája is szóba kerül: egyesek elveszítették hozzátartozóikat, mások teljesen megvakultak. Az elbeszélések felvillantják egy olyan közösség képét, ahol a mindennapi élet újjáépítése mellett az is kihívást jelentett, hogy a megvakult emberek újra önálló életet élhessenek és dolgozhassanak. Felmerülnek pszichológiai kérdések is – a poszttraumás stressz, a gyász és az emlékezés feldolgozásának problémái.
A dokumentum a vakokat segítő szervezetek – például a Halifax School for the Blind és később a CNIB – történetét is vizsgálja. Kiemeli továbbá, hogy miként merülhetett feledésbe egy ilyen nagyszabású tragédia Kanada történelmében, miközben számos meghatározó sors és példaértékű túlélői történet kapcsolódik hozzá.
