A Hades 2 új szintre emeli a roguelike műfajt, miközben hű marad elődjének hangulatához és szerkezetéhez. Melaninoe, a főhős, saját egyedi stílusával és higgadtságával tűnik ki, szemben testvére, Zagreus heves természetével. Fontos szerepet kapnak a mitológiai alakok, miután mindegyikük személyes történeti szálat kap, így minden találkozás jelentőséggel bír a történetben.
A játékmenet mélyebb, gondolkodásra késztető mechanikákat és új eszközöket kínál, például egy mágikus rendszert, amely segíti a stratégiák kidolgozását. Fegyverek, hivatalos bónuszok és a harcrendszer friss, izgalmas döntések elé állítja a játékost, miközben a karakterek közötti kapcsolatok, valamint a harc és pihenés dinamikája új irányokat ad a cselekmény szövésének.
Kiemelt figyelmet kapott a zenei élmény, hiszen minden részlet, a boss fightoktól a háttérzenéig, integrálódik a történet elmesélésébe. Az elmélyült világépítés, a gazdag narratíva és a művészi kidolgozottság mellett az alkotók ügyesen oldják meg a műfajra jellemző monotonitás problémáját is: többféle útvonalat és melléktevékenységeket vezettek be, hogy mindig legyen új cél vagy tevékenység a játékos számára.
Érdekes kérdések merülnek fel: Hogyan lehet egy jól ismert formulába ennyi újdonságot és részletet integrálni úgy, hogy mindeközben megmarad a frissesség, és nem vész el a műfaj eredeti varázsa? Mitől érződik a játék narratívája, karakterei és világa ennyire teljesnek és élőnek, amikor oly sok roguelike képtelen ugyanilyen szintet elérni?
