Az alkotó lelkesen mesél a Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége (Bővített Változat) mozis élményéről, kiemelve, milyen különleges volt a filmet először nagyvásznon látni a meghosszabbított jelenetekkel. A személyes élmények, gyermekkori emlékek és vallási háttér egyedi perspektívát kölcsönöznek a kritikának.
Felmerülnek a kérdések: vajon tényleg több értéket adnak-e hozzá a bővített jelenetek? Miért tűnhetett korábban hosszúnak vagy feleslegesnek a bővített verzió, és hogyan alakult a néző hozzáállása az évek során? Megvizsgálja, miben rejlik Peter Jackson rendezésének ereje, valamint hogy az élőszereplős, kamerában rögzített akciók hogyan öregednek gyönyörűen a sok CGI-vel dolgozó mai filmekkel szemben.
Külön hangsúlyt kapnak a szereplőgárda kiemelkedő alakításai: Elijah Wood ártatlan Frodója, Ian McKellen legendás Gandalffja és Viggo Mortensen rendkívül összetett Aragornja. A filmzene is szóba kerül, Howard Shore zeneszerző műveinek emelkedettségét és időtlenségét dicséri a szerző.
A kritika új nézőpontból vizsgálja, melyik vágás adja vissza igazán ezt az eposzérzést, hogyan hatotta át a film egy egész generáció fantáziáját, s miben különböztek a moziban szerzett élmények a korábbi otthoni megtekintésektől. Külön érdekesség, ahogyan a közönség reakciója ismét újdonsággal tölti meg a filmélményt — különösen azok számára, akik most látják először.
A beszámoló végig fenntartja a kíváncsiságot: vajon a szerző hogyan fog végül viszonyulni a bővített változatokhoz, s miként rangsorolja majd a trilógia részeit az új élmények tükrében?
