Daniela Silva személyes történetével és emlékeivel indítja előadását, amelyek középpontjában egy kilencéves fiú, Neymar áll. A fiú válasza a földrajz házi feladatára – miszerint az ő országa ‘Santa Benedita’ – rávilágít arra a mély kötődésre, amely a helyi közösséghez és területhez fűzi a gyerekeket.
Az elbeszélés bemutatja, hogyan szakadtak meg ezek a kötelékek azután, hogy Altamira környékén megépítették a Belo Monte vízerőművet. Generációkat választ el az a változás, hogy a gyerekek ma már nem nőhetnek fel ugyanabban a környezetben, és nem tapasztalhatják meg a közösség, a folyó, a természet közelségét, ahogyan korábban lehetett. Daniela leírja, hogy régen a szomszédság, a közösség védelmet és nevelést biztosított mindenkinek.
A beszéd kiemeli az ‘Aldeias’ nevű projekt születését: célja az, hogy visszaállítsa a gyermekek és a közösség közötti kapcsolatot, és újra elérhetővé tegye az amazóniai vidéki élethez tartozó értékeket és tapasztalatokat. Egy koncepció is szóba kerül, mely szerint a gyerekeket ‘crianças’ névvel illetik, ezzel is hangsúlyozva önálló erejüket és jelentőségüket.
További kérdéseket is felvet az előadás: Mi szükséges ahhoz, hogy a gyerekek valóban megélhessék jogos gyerekkorukat az Amazonas vidékén? Hogyan előzhető meg, hogy elveszítsük a kapcsolatot a természettel és egymással? A közönséget arra ösztönzi, hogy gondolkodjanak el azon, hogyan tehetnek azért, hogy a jövő generációi is törődő, élhető környezetben nőhessenek fel.
