Grandmaster Flash gyerekkorának bronxi mindennapjait idézi fel, ahol az elektronika és a zene iránti szenvedélye kezdett kibontakozni. A házban apja titokzatos rutinjai, a lemezjátszó működése, valamint a család háztartási eszközei inspirálták arra, hogy szétszedje őket és megértse működésüket.
Miközben a hetvenes évek diszkó-láza a csúcsra hágott, Flash egy merőben újszerű problémával szembesült: miért olyan rövidek a lemezeken hallható, intenzív dobszólók, amikor ezek adják a tánc igazi lendületét? Kísérletezésbe kezdett annak érdekében, hogy miként lehetne „meghosszabbítani” ezeket a pillanatokat – anélkül, hogy a közönség észrevenné a trükköt. Elegendő volt egy színes ceruza, egy második példány ugyanabból a lemezből, és némi matematikai gondolkodás.
A fiatal Flash végül sajátos technikai megoldásokat vezetett be: újfajta keverés, két vagy akár három lemezjátszó, matematika, kinetika, és még a filckorong vagy sütőpapír is helyet kapott az eszköztárában. Mindez egy teljesen új zenei formanyelvet hívott életre, amely a Bronxból Manhattant, Brooklynt és Queent érintve az egész világot meghódította.
Az interjú során érintett kérdések közé tartozik, hogy milyen volt a rivalizálás a fordulóponthoz érkező DJ-k között, hogyan jelentek meg az MC-k a háttérből, majd léptek előre, és végül hogyan változott meg a „hip-hop formula” a zenei iparban megjelenő politikai játszmák következtében. A beszélgetésből újraértelmezhető a DJ-k szerepe a hiphop megszületésében és a műfaj forradalmasításában.
