Milyen eredménnyel járhat, ha a horrorfilmek egyik legismertebb rendezője egy látszólag ártatlan történetet választ alapul? Egy kisvárosban egy gonosz fagylaltos rejtélyes jégkrémje mindenkit veszélybe sodor – a gyerekekből vérszomjas gyilkosokat farag egyetlen falat után. A történet adja magát arra, hogy a régi B-filmes VHS-korszak zűrzavaros, nosztalgikus világát idézze meg.
A film középpontjában a horror és a gyermeki ártatlanság szürreális összjátéka áll: hogyan viselkednek a fiatalok, amikor minden kontroll megszűnik, és a szülők már nem érzik magukat biztonságban? Különös vizuális effektek, provokatív vérengzések és groteszk jelenetek színesítik az elbeszélést, miközben a rendező humorral és önreflexióval közelíti meg az extrém túlzásokat.
Érdekesség, hogy a film egyes animált jeleneteiben mesterséges intelligenciát is sejthetünk, legalábbis olyan érzést kelt, mintha gép generálta volna a képi világot. Itt merül fel a kérdés: mennyit tesz hozzá egy horrorhoz a hangulat, a nosztalgia, vagy éppenséggel mennyit veszít az eredetiségből, ha nem talál önmagára a forgatókönyv?
Az alkotás öniróniával szemléli saját műfaját, miközben eljátszik azzal a gondolattal, hogy mennyire lehet egy új film tisztelgés és kifigurázás is egyszerre. A kritika dilemmái és a zsáner elvárásai végigkísérik a művet – de hogy ad-e hozzá valamit a horrorfilmek világához, az nézőpont kérdése marad.
