Az önmagunkkal, pontosabban az „öntudattal” kapcsolatos kérdések már régóta foglalkoztatják a filozófusokat. A beszélgetés során szóba kerül, hogy vajon létezik-e egységes én, vagy csupán különálló, egymást követő énekből állunk. Felmerül az is, hogy miként lehetne meghatározni, mi számít ‘dolognak’, és hogy az én ebbe a kategóriába sorolható-e, vagy teljesen másként kell róla gondolkodnunk.
A filozófusok történelmi válaszait áttekintve, például Descartes nézeteit is megemlítik, arra keresve a választ, hogy valóban anyagi és szellemi „dolgok” vagyunk-e egyszerre, vagy talán egyik sem. Egy érdekes irodalmi példával, Italo Calvino „A nemlétező lovag” című regényével illusztrálják, milyen lehet, ha valami „létezik”, de nem úgy, ahogy szokványos dolgok szoktak.
A beszélgetők újabb és újabb kérdéseket tesznek fel: például vajon minden, amiről állítást fogalmazunk meg, automatikusan „dologgá” válik-e? Vagy hogy a nyelvi sajátosságaink miként befolyásolják a gondolkodásunkat a létezésről. Kitérnek arra is, hogy a filozófia különféle iskolái (monizmus, dualizmus, pluralizmus) mennyire segíthetnek vagy akadályozhatnak abban, hogy megértsük az én fogalmát.
Folyamatosan játékba kerül a metafizika szerepe, és újra meg újra rákérdeznek arra, mit is jelent ‘létezni’, különösen akkor, amikor a szokványos kategóriák (test, lélek, dolog, semmi) már nem alkalmazhatók egyértelműen. Végül a gondolatmenet abba az irányba vezet, hogy a filozófiai definíciók és elméletek mennyire mesterségesek vagy akár fiktívek lehetnek, és hogy az önazonosság kérdésének boncolása végső soron milyen különös filozófiai csapdákhoz vezethet.
