A második világháború után kialakult világrend végéhez közeledünk, ahol a globális gazdasági és politikai erőviszonyokat most újraosztják. A világ hosszú ideig úgy működött, hogy a nagyhatalmak és a gazdasági óriáscégek meghatározott szabályok mentén tartották fenn a rendszert: Amerika pénzzel és technológiával, Kína termeléssel, Japán pedig hitelezéssel járult hozzá, Európa főként fogyasztóként volt jelen.
Ebben a felépítésben a pénzügyi szektor hatalmas befolyásra tett szert. Az olyan vagyonkezelők, mint a BlackRock, a Vanguard és a State Street, valamint nagy bankok és központi bankok, például a JP Morgan Chase vagy a Federal Reserve, jelentős hatalmat birtokolnak, gyakran országokon és politikai rendszereken túlmutatva. Ez a pénzügyi-ipari komplexum irányítja a tőkeáramlást és a vállalatok döntéseit is.
Egyre hangsúlyosabbak az erős, szuverén vezetők – mint Putyin vagy Hszi Csin-ping –, akik az állami, nemzeti érdekeket próbálják megóvni a globalizációval szemben, akár gazdasági áldozatok árán is. Ezzel párhuzamosan megjelentek az úgynevezett technokraták, akik leginkább a technológiai fejlődés, digitalizáció, mesterséges intelligencia és blockchain-infrastruktúrák irányába tolják a világot.
A globális instabilitás azonban új kérdések elé állítja a döntéshozókat: hogyan lehet felosztani a hatalmat egy új világrendben, ahol a pénzügyi, nemzeti, technológiai és katonai érdekek ütköznek? Vajon a digitalizáció, tokenizáció és a központi banki digitális pénzek (CBDC) uralják majd a gazdaságot, vagy a szuverén országok visszaveszik az irányítást az erőforrásaik felett? Ezek a dilemmák határozhatják meg a következő évtizedek világpolitikáját.
