Az amerikai munkaerőpiac állapotáról szóló hivatalos adatok megbízhatóságát egy újabb botrány árnyékolja be. A statisztikák jelentős mértékben eltérnek a valóságtól, ugyanis a munkahelyteremtési adatok friss módosításai közel egymillióval kevesebb új állást jeleznek a korábban jelentett értékhez képest.
Ennél is nagyobb problémára hívja fel a figyelmet azonban a gazdaság egészének mérésével kapcsolatos rendszer. A GDP-mutatót, amely a végső fogyasztásra összpontosít, sokan vitatják, mert figyelmen kívül hagyja a termelési lánc különböző lépésein belül lezajló üzleti tevékenységeket.
Kevesen tudnak arról, hogy létezik egy másik, alaposabb és átfogóbb statisztika is, a bruttó kibocsátás („gross output”, GO), amelyet a Bureau of Economic Analysis csak hónapokkal később, eldugott helyen tesz közzé. Ez az adat rávilágít arra, hogy valójában a vállalatok közötti ügyletek és beruházások hajtják igazán a gazdasági növekedést, nem pedig pusztán a fogyasztói kiadások.
Érdekes dilemmát vet fel, hogy miért nem kezelik egyenrangúként, vagy akár fontosabb indikátorként a bruttó kibocsátást a GDP-vel szemben, és miért tűnik úgy, hogy a hivatalos szervek elhallgatják ennek jelentőségét. Ez a kérdés komoly gazdaságpolitikai és politikai vitákat indíthat el a közeljövőben, különösen a vezető döntéshozók körében.
