A Nintendo Game Boy 1989-es megjelenése korszakalkotó volt. Az eszköz gyorsan világhódító útra indult, és olyan riválisokat utasított maga mögé, mint a Sega Game Gear és az Atari Lynx. Azonban nem csak ezek az ismert versenytársak próbálkoztak: kevésbé ismert gyártók is szerettek volna részesedni a kézi konzolok sikereiből, különböző Game Boy-klónokkal és alternatívákkal.
Franciaországban és Németországban jelent meg először a Game Master, amelynek célja az volt, hogy olcsóbban kínáljon a Game Boyhoz hasonló élményt. Bár az eszköz külsőleg hasonlított, gyenge hardvere és alacsony játékminősége miatt nem tudott versenyre kelni a Nintendo gépével. Más cégek, például a Bit Corporation is piacra dobták saját készülékeiket, ilyen volt például a Gamate, amely műszakilag ugyan közelebb állt a Game Boyhoz, de többnyire középszerű és kevéssé emlékezetes játékokat kínált.
A Watara Supervision különleges dizájnja és nagyobb kijelzője ellenére sem volt képes áttörni az egyeduralmat, bár szerény sikerrel próbálkozott például Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is. A Mega Duck, Cougar Boy vagy a különféle, néha humorosan elnevezett másolatok megpróbálták utánozni a japán sikermodellt a kilencvenes évek elején, ám mind ugyanazokba a hibákba estek: hiányos kínálat, minőségi problémák és gyenge hardverek jellemezték a legtöbb alternatív kézi konzolt.
Felmerülhet a kérdés: vajon a szoftverkínálat, az ár vagy a marketing jelentette a legnagyobb akadályt ezeknek az eszközöknek? Lehetséges, hogy valamelyik klón mégis nyújtott egyedi élményeket, vagy egyszerűen a Nintendo márka ereje minden más próbálkozást elnyomott?
