Masaw Yoshida, a tapasztalt mérnök, egy átlagos munkanapon kezdi meg feladatait a Fukushima Dai atomerőműben, amikor hirtelen földrengés rázza meg Kelet-Japánt. Az ország, amely hozzászokott a szeizmikus eseményekhez, most szembesül történelme legerősebb rengésével, amely láncreakciót indít el, és hamarosan létfontosságú döntések elé állítja a személyzetet.
A földrengés következtében az erőmű elveszíti a külső áramellátást, így minden a tartalék rendszereken múlik. A helyzet gyorsan kaotikussá válik: menedékbe vonulás, vészhelyzeti protokollok, de hamarosan a tengeren emelkedő hatalmas hullámok újabb veszélyt jelentenek. A szökőár nem csak az infrastruktúrát pusztítja, hanem a generátorokat is elönti, teljes sötétségbe borítva az erőművet.
A mérnökök innovatív megoldásokat keresnek – például autóakkumulátorokkal próbálják működtetni a vezérlőpaneleket –, miközben egyre nő a reaktorokban a nyomás. Kritikus döntéseket kell hozni, mint például a gőz kiengedése a reaktorokból, ami ugyan csökkenti a robbanásveszélyt, de radioaktív anyagokat szabadíthat fel a légkörbe.
Közben az ország vezetése és az üzemeltető cég között is feszültség támad a döntéshozatalban. Dilemmák sora – életvédelmi prioritások, protokollok elleni engedetlenség, helyszíni áldozatvállalás – színesíti a történetet, miközben a környező lakosság evakuálása is megkezdődik.
Hidrogénrobbanások sorozata, növekvő sugárzás, apokaliptikus környezet és rendkívüli emberi helytállás jellemzi a következő órákat és napokat. A „Fukushima 50” hősies akcióinak ellenére jelentős károk érnek mindent a környéken, és régóta tartó, súlyos következményekkel kell szembenéznie Japánnak, a világ közvéleményének és az atomenergiához való viszonyulásnak egyaránt.
A történet végigveszi a döntések morális súlyát, a vállalati felelősség, a hiányos felkészültség, az információ-visszatartás és a hosszú távú sugárszennyezés kérdéseit is. Felmerül a kérdés: elkerülhető lett volna-e a tragédia, és hogyan alakította ez át az atomenergia jövőjéről szóló globális gondolkodást?
