Az újabb generációkban ismét felmerül az érdeklődés a fizikai hordozók iránt, különösen olyan termékeknél, mint a DVD-k vagy a videojátékok. Ennek hátterében az áll, hogy a streaming- és előfizetési szolgáltatások nemcsak folyamatosan drágulnak, hanem időnként tartalmakat is törölnek, így a felhasználók elveszíthetik hozzáférésüket kedvenc médiumaikhoz.
A játékpiacon ugyanakkor érezhető a digitális eladások erőltetése: egyre több kiadó és platformtulajdonos ösztönzi a felhasználókat a digitális vásárlásra, még akkor is, ha fizikai kiadásokat is készítenek. Felmerül a kérdés, hogy mit jelent ez a használt játékok piacára, illetve mennyire marad tartós a fizikai média jelentősége akkor, amikor már a lemezen található játékhoz is hatalmas, kötelező első napi frissítések szükségesek.
Különösen érdekes példák kerülnek szóba, amikor egy játék – például a Crimson Desert – kizárólag egy jelentős online frissítéssel válik játszhatóvá, még akkor is, ha valaki idő előtt, törvényesen jut a koronghoz. Ez felveti az adatméret, a Blu-ray technológia és a hardveres korlátok kérdéseit is: mikor nőjük ki végleg a 100 GB körüli korongokat, és mi lesz a következő lépés?
Szó esik arról is, hogy a hardvergyártók – Sony, Microsoft, Nintendo – miként mozdulnak egyre inkább a zárt digitális ökoszisztémák irányába. Milyen következményei lehetnek ennek a vásárlók számára, ha megszűnik a használt játékok piaca, vagy teljes kontrollt szerez egyetlen platformtulajdonos a vásárlás és a tartalomelérés felett?
Téma továbbá, hogy a fizikai média jelenléte milyen piaci ellenőrzést vagy árversenyt jelent a platformtulajdonosok felé, illetve hogy a jövőben ezek a lehetőségek fennmaradnak-e, ha például csak digitális értékesítés lesz elérhető, vagy a hardverekhez egyáltalán nem készül már lejátszó.
