Nostalgikus és digitális rajongók találkoznak egy innovatív, mégis ellentmondásos eszközzel: az „I’m Back Film” lehetőséget ígér arra, hogy a hagyományos 35 mm-es filmes fényképezőgépeket digitálissá alakítsuk. Az ötlet vonzó: klasszikus kamerákkal modern digitális képeket készíteni, miközben megőrizzük a mechanikus élményt és a régi lencsék varázsát. De vajon tényleg univerzális a megoldás, ahogy a gyártó állítja?
Az összeszerelés és használat menete meglehetősen barkácsjellegű, rengeteg ragasztás, csavarozás és kompromisszum szükséges. Tovább bonyolítja a kihívást, hogy sok kamera esetében akadályokba ütközünk: csak kevés modellel kompatibilis igazán jól az eszköz – főként a klasszikus SLR-ekkel. A részletes dokumentáció hiánya miatt a kezdeti lelkesedés gyorsan átválthat türelmetlenségbe, miközben sok próbálkozás után is csak néha sikerül megfelelően összerakni és használni.
A digitális érzékelő színvilága, dinamikai tartománya és élessége számos kérdést vet fel a film és digitális képalkotás közötti alapvető különbségekről. Valóban megőrizhető a film varázsa egy ilyen hibrid megoldással? A digitális feldolgozás és a kínált színszűrők csak tovább növelik a kételyeket, hogy mennyire kapjuk vissza a filmfotózás igazi élményét.
Az egész koncepció mögött a kérdés húzódik: tényleg megéri több száz dollárt költeni egy ilyen átlépésért? Vagy egyszerűbb, ha a vintage lencséket adapterekkel tesszük fel egy modern digitális vázra? A nosztalgia és a kísérletezés iránti lelkesedés izgalmas, de a határok és problémák jól láthatók ebben a próbálkozásban.
