Ha részecskegyorsítókra gondolunk, általában óriási, városméretű létesítmények jutnak eszünkbe, ahol égig érő mágnesek és kilométeres alagutak dolgoznak azon, hogy feltárják az anyag legmélyebb titkait. Az utóbbi időben azonban egyes kutatócsoportok teljesen más irányba fordultak: egy fillér méretű részecskegyorsítót építettek, amely első látásra meglehetősen haszontalannak tűnik.
Ennek ellenére sokan úgy vélik, hogy ezek a miniatűr gyorsítók egyszer még forradalmasíthatják például a rákgyógyítást, a félvezetőgyártást vagy az univerzum alapvető szerkezetének vizsgálatát. A részecskegyorsítók szerepe jóval túllép a fizikusok által végzett protonütköztetésen, hiszen számos területen alkalmazzák őket, a daganatterápiától egészen a röntgendiagnosztikáig.
Az epizód bemutatja a gyorsítók fejlődéstörténetét: hogyan jutottunk a XIX. század végi asztali katódsugárcsövektől a Cockroft–Walton generátoron át a hatalmas Stanford lineáris gyorsítóig, majd a fizika óriásprojektjeihez, mint a Tevatron vagy a Nagy Hadronütköztető.
Közelebbről is szemügyre vehetjük, hogy miként sikerült a technológiákat egyre kisebbé, kompaktabbá tenni. Például a mikrohullámú sugárzás és a szilíciumos mikropillérek alkalmazása megnyitotta az utat a fillérnél is kisebb eszközök létrehozása felé. Ezek a mikrogyorsítók egyelőre még nem alkalmasak klinikai célokra, de már most igazán figyelemre méltó hatásfokúak.
A videó izgalmas kérdéseket vet fel: Milyen újításokat hozhatnak ezek a parányi eszközök az orvostudományban? Lehetséges, hogy egy nap a mindennapi egészségügyi ellátás részévé válnak? S vajon kinyithatnak-e új ablakokat a fizika nagy kérdéseinek vizsgálatában?
