Fernando Alonso őszintén mesél arról, hogyan érzi magát az F1-es pályafutása végéhez közeledve. Megosztja, mennyire hiányzik neki, hogy annak idején nem élte meg eléggé a bajnoki győzelmeit, mivel mindig a következő futamra koncentrált.
Felveti a kérdést, hogyan lehet egyszerre professzionális maradni, miközben az ember valóban élvezi is a pillanatokat. Tapasztalata szerint a siker és az öröm nem zárják ki egymást, mégis sokáig úgy érezte, ha túl sokat örül, az a profizmus rovására megy.
Visszatekint a Ferrarinál töltött éveire, azokra a pillanatokra, amikor csak pár lépésre volt a világbajnoki címtől, és elgondolkodik azon, mennyire fontos a kudarcokból tanulni. Kiemeli, hogy az életben a sikertelenségek mindannyiunk fejlődéséhez hozzátartoznak.
Szó esik arról is, hogyan látja kívülről a Forma–1-et, miután ideiglenesen visszavonult: meglepte a rajongók szeretete, illetve hogy mennyivel másabb külső szemmel követni a sportágat, és hogyan tanulta meg értékelni azokat a pillanatokat, amelyek versenyzőként sokszor terhesnek tűntek.
Az interjúban felmerül az önismeret, a személyes határok és a pályán kívüli élet kérdése is, valamint az, hogyan lehet a közönségnek, a csapatnak és a támogatóknak is visszaadni abból, amit a sporttól kapott.
