Napjainkban a fejlett gazdaságok közadóssága történelmi csúcsokat ért el, amit leginkább a sorozatos válságok — például a globális pénzügyi válság, a COVID-19 járvány és az energiaválság — idéztek elő. A politikai döntéshozók gyakran képtelenek egyensúlyt találni a kiadások és a bevételek között, így a deficitek folyamatosan növekednek.
Sok országban, különösen az Egyesült Államokban, a meglévő gazdasági optimizmus és a növekedésbe vetett hit tovább erősíti ezt a helyzetet, miközben a valódi megoldási lehetőségekről alig folyik érdemi vita. A demográfiai átalakulás — az elöregedő társadalmak és a növekvő egészségügyi, nyugdíjkiadások — szintén komoly nyomást gyakorol az államháztartásokra.
Az adósságprobléma megoldására kínálkozó utak is tele vannak akadályokkal. Az adóemelés lehetősége földrajzi régiónként eltérő; az USA például elméletileg könnyen bevezethetne új adókat, de hiányzik hozzá a politikai akarat. Más oldalról a kiadáscsökkentés is nehézkes, hiszen a védelmi kiadások, a zöld átmenet és a szociális juttatások szinte mindenütt növekvő terhet jelentenek. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormányzatok funkciója átalakul: az egykori hangsúlyos szerepek, mint a honvédelem és az infrastrukturális fejlesztések, ma már háttérbe szorulnak a jóléti kiadások mögött.
A felsorakoztatott adatok és példák alapján felmerül a kérdés: miként kezelhetők ezek a fiskális kihívások, és milyen hosszú távú gazdasági és politikai következményekkel kell számolni a magas adósság mellett? A pesszimista kilátások szerint egyik lehetséges megközelítés sem tűnik könnyen kivitelezhetőnek a jelenlegi politikai és társadalmi környezetben.
