Az előadás középpontjában az az érdekes gondolat áll, hogy mindannyian velünk születetten értünk egy univerzális nyelvet, amelyet az idő során elfelejtettünk meghallani: a természet hangját. A beszélő különféle kérdéseket és érzéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogyan hatnak ránk a madárdalok, állathangok, erdei zajok, vagy éppen a természetes csend – legyen szó megnyugvásról vagy félelemről.
A témakörök között szerepel az is, hogy az emberek agya ösztönösen felismeri a természet zajait, amelyek tudat alatt befolyásolják hangulatunkat és idegrendszerünket. Megjelenik az az evolúciós szempont is, amely miatt elődeink szó szerint életben maradásuk zálogaként hallgatták az erdő hangjait, s ezzel közös „ökológiai többnyelvűséget” hoztak létre.
Foglalkozik azzal is, hogyan távolodtunk el ettől a természetes kapcsolatunktól az urbanizáció miatt, és hogy milyen társadalmi, történelmi okok játszanak ebben szerepet. Felmerülnek az elszigeteltség, a városi élet és a természethez való visszatalálás lehetőségei is, érdekes felvetésekkel arra nézve, miként lehetne a természet hangjait akár a zenébe, akár a mindennapjainkba visszaintegrálni.
Megemlíti az ismeretlen vagy elfeledett ősi tudást, amely segített felismerni a környezeti jelekből a veszélyt vagy a nyugalmat, és azt a kérdést is felveti, mit veszíthetünk azáltal, ha továbbra is elzárkózunk a természet „szimfóniájától”. Végül az előadás új szempontokat kínál arra, hogyan kapcsolódhatunk újra e hangokhoz, és miként lehet ez a kapcsolat kulcs a jövő kihívásainak megoldásához.
