A gondolkodásunkat gyakran a harc, a versengés, az állandó bizonyítás kényszere hatja át. Fel sem tűnik, mennyire beépült a nyelvünkbe és a mindennapi viselkedésünkbe ez a küzdő, ütköző szemlélet.
Feszültségeket és stresszt generál bennünk a folyamatos összehasonlítás, a másokkal való versengés, miközben a saját belső elvárásainknak és a társadalmi nyomásnak próbálunk megfelelni. A közösségi média tovább torzítja az önmagunkhoz és másokhoz való viszonyulásunkat.
Vajon szükségszerű-e, hogy az életet szakadatlan küzdelemként, csatatérként éljük meg? Lehet-e inkább egy belső kertként tekinteni magunkra, ahol fejlődést, növekedést, törődést és belső értékeket ápolhatunk?
Milyen lehetőségek nyílnak meg, ha felismerjük és kezeljük a bennünk rejlő árnyékokat, sérüléseket és automatikus védekező reakciókat? Milyen átalakulást hozhat, ha a harc helyett az építés, a kibontakozás lesz az iránytűnk? Hogyan formálhatjuk át tudatosan a gondolkodásunkat, hogy ne csak teljesítményben, hanem belső harmóniában is gyarapodjunk?
