2002 júliusában sötét éjszaka zajlott a FedEx 1478-as járatának olyan útja, amelyet rutinjellegűnek terveztek Memphis és Tallahassee között, egy közel harminc éves Boeing 727 repülőgépen. A gép három tapasztalt pilótából álló személyzettel vágott neki a rövid, alig néhány száz mérföldes útnak – ők először dolgoztak együtt. A repülés elején minden normálisnak tűnt, az időjárás ideális volt, a repülőtér azonban a legveszélyesebb éjszakai időszakban fogadta őket, amikor a legtöbben alszanak.
Az érkezés előkészítése során a személyzet több apró hibát is elkövetett – helytelenül ismételt rádiózási adatok, elrontott világításkapcsolás, illetve későn meghozott döntés, hogy melyik futópályán szálljanak le. A helyzet, ami eleinte nyugodtnak tűnt, növekvő munkaterhelést és csökkenő reakcióidőt eredményezett. További kihívást jelentett a vizuális megközelítés egy ún. ‘fekete lyuk’ környezetben: a sötét tájon kevés vizuális támpont volt, és zavaró fények, köztük egy erőmű világítása, amelyet könnyen össze lehetett téveszteni a repülőtér fényeivel.
A kabinban pedig egy rejtett emberi tényező is szerepet játszott: a repülőgépet irányító első tiszt színtévesztő volt, ami miatt a pályaszéli jelzőfényeket nehezen tudta értelmezni – a hatóságok korábban kivételes engedélyt adtak számára. A másik két személyzet tagja sem vette észre időben a kritikus megközelítési hibákat, részben a megnövekedett terhelés, részben a fáradtság miatt. Különösen érdekes kérdéseket vetett fel, hogy mennyire képesek a protokollok, a több rétegű védelem, illetve a kollektív felelősség ténylegesen elhárítani a veszélyeket az éjszakai repülés során, vagy hogy elegendőek-e a jelenleg alkalmazott színlátási tesztek a kritikus helyzetekre való alkalmasság megítéléséhez.










