Közel nyolcvan évvel a második világháború befejezése után is alig ismert a világnak az a fejezete, amely az úgynevezett „farkasgyerekek” sorsáról szól: gyermekek ezreiről, akik Kelet-Poroszországból menekültek el a háború végén. Sokan közülük teljesen magukra maradtak, szemtanúi lettek erőszaknak, éhezésnek és nélkülözésnek, majd Litvániában próbáltak új életet kezdeni.
A történet szereplői mind más-más életutat jártak be. Vannak köztük olyanok, akik felnőtt korukban sem találták meg családjukat, néhányan pedig később ismerték meg valódi származásukat. Az identitásuk elvesztése, a névváltoztatás és a litván társadalomba való beolvadás újabb traumákat okozott.
A dokumentumfilm visszaemlékezéseiben számos túlélő szólal meg, akik hosszú évtizedek hallgatása után mesélik el első alkalommal élményeiket: hogyan élték túl a menekülést, miként viszonyult hozzájuk a helyi lakosság, és hogyan próbáltak felnőni a folyamatos nélkülözés és félelem árnyékában.
Érdekes kérdéseket vet fel a háborús gyermekkori traumák feldolgozásáról, valamint arról, hogy a túlélők miként képesek (vagy nem képesek) beilleszkedni, családot alapítani és feldolgozni múltjukat. A történet betekintést ad abba is, hogyan változott ezeknek az embereknek a megítélése Litvániában és Németországban, és hogy a közösségi emlékezet miként őrzi meg emléküket.
