A fémmegmunkálás hosszú ideig a gépészek szakértelmén és érzékén múlott. Ezek a mesterek évtizedeken át tapasztalat, műszaki tudás és művészi látás alapján alakították a nyers fémet kész termékké.
Az ipari fejlődés egyre összetettebb és precízebb alkatrészeket igényelt, azonban egyre nehezebbé vált elegendő képzett szakembert találni ekkora volumenű gyártáshoz. Itt jelent meg a törekvés a folyamatok automatizálására: kezdődött azzal az ötlettel, hogy a gépek működését számokkal lehetne vezérelni.
Az 1950-es években sorra bukkantak fel kísérletek numerikus vezérlésű (NC) gépek kifejlesztésére az Egyesült Államokban és Japánban is. Ipari és akadémiai szereplők vitáztak arról, hogy mennyire éri meg ezt a drága technológiát bevezetni, és milyen mértékben válthatja ki a mesterek tudását.
Miközben Amerikában az NC rendszerek bevezetése nehézkesen haladt, Japánban a Fujitsu és Inaba Seiuemon vezetésével intenzíven fejlesztettek a területen, szoros együttműködésben olyan gépgyártókkal, mint a Makino vagy a Mitsubishi Heavy Industries.
Az innovációk nem álltak meg: az NC folyamatosan fejlődött, egyre kompaktabb, megbízhatóbb, majd számítógépekkel (CNC) bővített rendszerek születtek. Ez jelentősen átrendezte a világpiacot és az ipari erőviszonyokat: Japán a Fanuc segítségével vezető szerephez jutott, miközben az amerikai gépgyártók versenyképessége csökkent.
Az automatizált vezérlés számos előnyt hozott a gyártás hatékonyságában, de felvetette a kérdést is: hogyan változik meg a gépészek, az ipari dolgozók helye a gyártási láncban, és miként alakul át a szakmai identitás? A videó ezeknek az átalakulásoknak és dilemmáknak jár utána.
