Oroszországban egy 2009-ben felfedezett fosszíliatömb jelentős betekintést nyújt a késő perm időszakának élővilágába. Az innen előkerült Suminia csontvázak egy kisméretű, emlősszerű élőlényhez tartoztak, melynek láb- és kézujjai kifejezetten alkalmazkodtak a fákon való élethez.
A történet azonban sokkal korábban kezdődik, amikor a Földet még lapos, alacsony növényzet uralta, és a fák éppen csak megjelentek. Az evolúció során először a rovarok és rovarfajok jelentek meg a fák lombkoronáiban, később pedig ősi négylábúak is követték őket, először ragadozóként, majd fokozatosan alkalmazkodtak a fára mászáshoz.
Az első olyan amnioták, mint az Anthracodromeus és a Cephalerpeton, csak időszakosan használták a fákat búvóhelyként vagy táplálékszerzésre, de még nem éltek teljesen a lombkoronában. Ezt követően jöttek a varanopidák, majd a súlytalanság érzetével rendelkező sikló őshüllők, például a weigeltisauridák, akik már a fák közti sikló mozgásra is képesek voltak.
Újszerű témaként jelenik meg, miért és hogyan váltak a levelek a fő táplálékforrássá egyes fára mászó növényevő fajok esetében, illetve milyen új testi megoldásokat adott az evolúció a Suminia számára a fák közötti élethez. Felmerül a kérdés, hogy a sűrű lombkoronák térhódítása hogyan ösztönözte az állatokat az egyre gyakoribb fán élésre, és hogy az extinkciók milyen új irányokat engedtek meg az alkalmazkodásban.
