Az Ajay Kumar Mandavi által vezetett kezdeményezés Chhattisgarhban különleges betekintést nyújt arra, miként válhat a faipar és a művészet terápiává a zárt világokban is. Kiderül, hogyan indult el a program egy kormányzati javaslat után a Kakei börtönben, ahol egykor nakszal harcos fiatalok váltak tanulókká és alkotókká. Az első órák bizonytalansága után Mandavi megosztja, miként alkalmazta a művészet erejét, hogy megbízzon új tanítványaiban, miközben tudatosan kerülte múltjuk feszegetését, a jövőbe és a fejlődés lehetőségeibe helyezve a fókuszt.
Különösen érdekes, hogyan követhető a diákok személyiségbeli fejlődése: viselkedésük, hozzáállásuk, külső megjelenésük és hangulatuk változásai révén. Felmerül a kérdés, vajon a művészetek valóban átformálhatják-e az egykori bűnelkövetők életét, és hogy az önkifejezés, valamint a közös munka milyen mély, pozitív hatásokat eredményezhet.
Részletes történetek mutatják be, hogy a börtönből szabaduló tanulók közül többen új életet kezdtek, sőt országos elismeréseket is szereztek. Szó esik arról is, hogy a kezdeményezés sikere mennyiben múlik az emberi kapcsolatokon, a részvételen és a kitartó mentoráláson. A történet izgalmas kérdéseket vet fel arról, lehet-e egy művésztanár családja valóban olyan nyitott, hogy befogadja az egykori börtönlakókat, és mennyire vihető be a kreativitás szelleme a társadalom legzártabb tereibe.
Mindezek mellett szóba kerül, milyen jelentősége van a közös alkotásnak – például a híres Vande Mataram installációnak –, illetve hogy miért fontos az elismerések nélküli szolgálat is. A videó az önzetlen segítés, az önmegvalósítás és a társadalmi felelősségvállalás témái között egyensúlyoz végig.
