Az Ethereum egyik legsötétebb pillanata, a DAO-hack, nem csupán a hálózat kettészakadását és az Ethereum Classic megszületését eredményezte, hanem egy kevésbé ismert, drámai technikai próbálkozáshoz is vezetett. A támadás során ellopott hatalmas értékű ETH váratlanul egy külön szerződésben rekedt, köszönhetően egy beépített, 28 napos várakozási időnek. Ez a pillanatnyi ablak lehetőséget teremtett a közösség számára, hogy megfontolják, miként szerezhetnék vissza közös vagyonukat.
A fejlesztők első ösztöne egy szoftveres beavatkozás, a soft fork alkalmazása volt: az ötlet az volt, hogy egyszerűen lehetetlenné teszik a hackhez köthető pénz mozgatását. Ez az eljárás látszólag kompromisszumos megoldást kínált, amely semmissé teszi a támadást anélkül, hogy a blokklánc múltját átírnák, de komoly etikai dilemmát jelentett a „code is law” filozófia hívei számára.
Néhány kutató azonban riasztó hibát fedezett fel: a soft fork lényegében a hálózat megbénítására alkalmas sebezhetőséget vezetett volna be. Egyesek rámutattak, hogy végtelen számú, bonyolult, feketelistás tranzakcióval akár ingyen le is állíthatóvá válna az egész Ethereum, ösztönző nélkül hagyva a bányászokat. Ez a felfedezés sürgős újratervezésre kényszerítette az egész közösséget, felvetve a kérdést, vajon meddig lehet elmenni a rendszer biztonsága érdekében anélkül, hogy az alapelveket feladnák.
Felmerül a kérdés: vajon egy decentralizált rendszer pusztán műszaki megoldásokkal kezelhető-e? Vagy olykor az emberi döntéshozatal és kompromisszum is szükséges, amikor valódi támadások fenyegetik a láncot? A történet új fényt vet a blokklánc technológia érettségére és a mögötte álló közösségre.
