Ethan Hawke személyes visszatekintést ad pályafutására, betekintést nyújtva azokba a fordulópontokba, amelyek formálták színművészi látásmódját és emberségét. Felidézi, milyen korán szembesült az elvárások terhével és a kudarcélményekkel – például, amikor kamaszként rossz kritikákkal találkozott, és ez segített eldöntenie, miért is szeretne igazán színész lenni.
Izgalmas, hogy Hawke kiemeli, mennyit tanult kollégáitól és rendezőktől: Robin Williams ösztönös játéka és Peter Weir mesélői látásmódja különösen inspirálóan hatott rá a filmkészítés szabadságával kapcsolatban. Richard Linklaterrel való együttműködése során pedig arról elmélkedik, hogyan lehet két különböző nézőponttal hiteles, többdimenziós filmeket alkotni, amelyek nem férfiközpontúak vagy női nézőpontúak, hanem valódi kapcsolatokról szólnak.
Hawke részletesen beszél arról, miként mosódik el a színész és a karakter közötti határ: ez különösen izgalmas a „Boyhood” forgatási tapasztalatában, ahol valós időben éli meg a szereplők növekedését. Megemlíti, mennyire átalakító volt Denzel Washington mellett játszani, és hogy ezzel fedezte fel, lehet egyszerre közönségsiker és mély tartalmú filmeket is készíteni.
Pályája során felmerülő kérdések is előtérbe kerülnek: meddig lehet elmenni a szerep kedvéért? Mitől válik hitelessé egy alakítás? Hogyan lehet színészként alkalmazkodni és mégis önazonosnak maradni, miközben új és váratlan karaktereket formálsz meg? Hawke saját tapasztalataiból hoz konkrét példákat, kapcsolatokat és alkotói dilemmákat, amelyek általánosabb témákat vetnek fel a kreativitásról, sikerélményekről és bukásokról, valamint az alkotói szabadság buktatóiról is.
