Az első világháború nyugati frontján harcoló brit katonák ételeiről szól ez a történelmi áttekintés, amely bemutatja, milyen kihívásokkal szembesültek a fronton az ellátás és táplálkozás terén. A narrátor egy 1914-es katonai recept alapján készít el egy burgonyapitét, amely többször is előkerül a beszámolókban, különlegességként a monoton ételek között.
Az ellátmány főként konzervált húson (bully beef), kemény katonai kekszen (hardtack) és néhány alapvető hozzávalón – például szárított zöldségeken, teán, sajton, vajon és lekváron – alapult. Érdekes történetek hangzanak el a hadikonyhák működéséről, a konyhai beosztás kiváltságairól, illetve arról, hogy a frontvonal mögötti ellátás logisztikája mennyi kreativitást igényelt a szakácsoktól.
A mindennapi étkezés rendkívül egyhangú volt, ám visszaemlékezésekből kiderül: a katonák sokszor jobbnak ítélték meg a hadsereg ételét, mint azt, amihez otthon hozzájutottak. Felmerül, hogy a kreatív szakácsok miként tudtak a csapatszállító konyhák vagy egyéni főzőeszközök segítségével változatosabb, laktatóbb ételeket előállítani akár a lövészárkokban is.
Részletek hangzanak el a főzés buktatóiról – például a hírhedten kemény hadsereg-kekszről vagy a gyakran sóval édesített teáról –, valamint arról, milyen szerepet töltött be a tea, a lekvár vagy a csokoládé a katonák mindennapjaiban. Az is szóba kerül, milyen fontos volt a túlélés szempontjából a vésztartalék („vas fejadag”) és miféle kreatív módokon tudták a katonák a rendelkezésükre álló konzerveket, tüzelőket és meglepő eszközöket (pl. „Tommie cooker” főzőkészülék) felhasználni, hogy meleg ételhez jussanak.
Az étkezés nem csupán életben tartotta a katonákat: a rég elfeledett és néha derűs visszaemlékezések azt is megmutatják, mennyire fontos volt a meleg, ízletes étel – vagy akár csak egy kis HP szósz – az otthonosság és komfortérzet megteremtéséhez a háború poklában. Ezek a történetek felvillantják, hogyan forrt össze a kreativitás, kitartás és szolidaritás a harctéri gasztronómiában.
