Az univerzumban két ellentétes erő folyamatos harcban áll: a tágulás, amely a galaxisokat egymástól távolítja, és a gravitáció, amely mindent igyekszik összehúzni. Ez a feszültség dönti el, hogy világegyetemünk végül örök fagyba vagy pusztító összeomlásba torkollik.
A fekete lyukak világában a fizika ismert törvényei megszűnnek érvényesnek lenni. Kutatók szuperszámítógépeket vetnek be, hogy modellezzék a szupernóvák során létrejövő fekete lyukak születését, miközben olyan kérdésekre keresnek választ, mint hogy tényleg minden csillagrobbanás nyomán fekete lyuk keletkezik-e, vagy létezik-e hangtalan „unnova” is.
Az égitestek, köztük a bináris csillagrendszerek, drámai példákat nyújtanak arra, hogyan képesek csillagok „felfalni” egymást. A pulzárok és különleges típusuk, a „fekete özvegy” – amelyek saját társukat is elpusztítják – az univerzum legextrémebb objektumai közé tartoznak, folyamatosan kihívást jelentve a fizika határainak megértésében.
Földünk stabil, majdnem kör alakú pályájának köszönhetjük létezésünket. A naprendszer külső és belső bolygóin azonban kaotikus keringési pályák, extrém hőmérséklet-ingadozások uralkodnak, amelyek megmutatják, milyen törékeny is az élethez szükséges feltételrendszer.
A fizikusok nemcsak a világegyetem nagy léptékű működésére keresik a választ, hanem annak mélyebb rétegeire is: vajon van-e mód a gravitáció „kikapcsolására”, létezik-e antigravitáció? Vagy a gondolataink is előre jelezhetik a jövőt? Kérdések sora mutat rá, hogy mennyire összetettek a köztünk és az univerzum között fennálló kapcsolatok.
Napjainkban a tudósok a háttérsugárzás polarizációjának apró jeleit kutatva próbálnak fényt deríteni olyan alapvető összeütközésekre, mint a gravitáció hullámainak létrejötte és a világegyetem kezdeti pillanatai.
