A kongresszusi épület lépcsőin több túlélő osztja meg megrázó történeteit, Jeffrey Epstein és Ghislaine Maxwell áldozataként. A legtöbben először szólalnak meg nyilvánosan, megmutatva, milyen mély sebeket okoz a hatalommal való visszaélés, az intézményi hibák és a társadalmi hallgatás.
Felmerül, miért maradtak titokban évtizedekig az ügyletek, és kik profitáltak a csendből. Az egyes megszólalók hangsúlyozzák, mennyire fontos lenne az ügy dokumentumainak átláthatóvá tétele, hogy az igazságszolgáltatás ne csak szavakban, hanem tettekben is a túlélők oldalán álljon.
Sokan beszélnek arról, mennyire magukra maradtak, miközben a rendszer a gazdagokat, befolyásosokat védte. Az iskolából kieső fiatalok, a terapeutákra szoruló áldozatok máig nem kapták meg a szükséges támogatást, miközben az állami szervek, sőt jogászok is felelősek lehetnek a titkolózásban való részvételben.
A történetekben visszatérő kérdések: hogyan volt lehetséges, hogy a hatóságok nem akadályozták meg az évekig tartó bántalmazást? Miért védték a háttérből Epsteint és köreit, és kik felelősek a visszaélések eltussolásáért?
Felmerül az igény, hogy a jövőben az összes érintett aktát hozzák nyilvánosságra, hogy a valódi elszámoltathatóság megvalósulhasson – ne maradjon többé csendben sem áldozat, sem bűnös. Megjelennek olyan történetek is, amelyekben az áldozatok – mindannyian nők – máig naponta küzdenek a múlt árnyaival, miközben társadalmi igazságot követelnek, túlmutatva politikai oldalakon.
Mindez felveti azt a kérdést is: vajon az igazságszolgáltatás mikor és hogyan lesz képes véglegesen véget vetni az ilyen típusú visszaélések korszakának?
