Képzeld el egy történelmi város élénk utcáit, ahol most csupán romok és csend maradtak, mindennaposak a légiriadók és robbanások. Ebben a lesújtott környezetben felmerül a kérdés: miként tudja a közösségi életet befolyásoló pusztítás után az építészet segíteni az emberek újrakezdését?
Nem csupán téglákról és habarcsról van szó – az építészet a közösségi identitás és a gyógyulás eszköze is lehet. Az előadás bemutatja, hogyan fonódik össze egy egész város vagy közösség önazonossága, emlékei és reményei az őket körülvevő épületekkel, kiemelve, hogy a háború utáni újjáépítés jóval több puszta helyreállításnál.
Világháborús példákon – mint Varsó vagy Hirosima – keresztül felvetődik a kérdés: mi a fontosabb, a múlt megőrzése vagy egy új, jövőbe mutató identitás felépítése? Milyen értékek testesüljenek meg az újjáépülő városrészekben?
Az érzelmi és közösségi újjáépítés legalább olyan hangsúlyos, mint a fizikai rekonstrukció. A közös terek, emlékek és találkozási pontok visszaállítása kulcsfontosságú lehet a gyógyulásban és összetartozásban. A prezentáció végigvezeti a nézőt azon a gondolatmeneten, hogyan kapcsolódik össze az építészet a traumákkal, a reményekkel és a generációkon átívelő értékekkel.
