Az előadás az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatának jövőjét vizsgálja, különös tekintettel arra, hogyan őrizhetik meg az emberi készségek jelentőségüket az automatizáció és az AI korában. Egy tapasztalt matematikus vidéki iskolákban szerzett élményein keresztül mutat be olyan gyerekeket, akik anyagi és technológiai korlátok ellenére kiemelkedően kreatívak, együttműködőek és kíváncsi gondolkodásúak.
Felvetődik a kérdés, hogy a hagyományos oktatás miért nem teszi lehetővé ezen nem szokványos problémamegoldó képességek kibontakozását, és hogyan lehetne globálisan kiaknázni ezt a rejtett, tehetséges réteget. Az előadó fontosnak tartja, hogy a technológiai fejlődés közepette is megőrizzük azokat az emberi sajátosságokat – a gondoskodást és az önzetlenséget –, amelyeket semmiféle algoritmus vagy robot nem tud reprodukálni.
Az automatizálás következményei az egész munkaerőpiacot átalakítják, de külön is foglalkozik azzal, hogyan változnak meg a szoftverfejlesztői szerepek az AI térnyerése miatt. Felveti, milyen új típusú képességekre és hozzáállásra lesz szükség: a megbízhatóság, rugalmasság és együttműködés fontosabbá válnak, mint a rutinfeladatok pontos végrehajtása.
A világ egyre inkább hálózatok mentén szerveződik. Az előadó azt hangsúlyozza, hogy az erős, magas bizalmon alapuló kapcsolati hálók és a globális együttműködés új lehetőségeket jelenthet mind a fejlett, mind a fejlődő országokban élők számára. Mindez felveti azt a problémát is, hogyan motiválhatók a fiatalok arra, hogy ne csak saját boldogulásukért, hanem a közösségért is dolgozzanak egy sokszor kiszámíthatatlan, automatizált világban.
